Pedig létezik ma már előnyösebb megoldás hitelbírálat nélkül is. Ugyanis sokkal kedvezőbb feltételeket tud biztosítani a tartós bérlet. A flottakezelés előnyeit pedig akár már egy autóra is érvényesítheti a kedves bérbe vevő.
Amikor valaki autóvásárláson töri a fejét gyakran komoly befolyásoló erővel bírnak a szubjektív és érzelmi tényezők, így jellemzően nem, vagy nemcsak racionális szempontok alapján döntünk. Cégautó esetében azonban ez nem megengedhető, és előtérbe kell kerülni a felhasználási célnak, és mint különösen fontos tényező, a teljes fenntartási költségnek. A tartós bérlet előnye ebben mutatkozik meg leginkább, hiszen rugalmas, egyedi konstrukciókat kínál az ügyfél igényei alapján, az autóválasztástól a finanszírozási formán át az extra szolgáltatásokig.
A tartós bérlet esetén Ön szerződést köthet egy autóra ugyanúgy, mint akár egy teljes flottára. Méghozzá ugyanolyan előnyökkel, egyszerűen, gyorsan és költséghatékonyan, üzemeltetési és adminisztrációs teendők nélkül. Még az induló vállalkozások – amelyek számára más finanszírozási lehetőségek induláskor nem lehetségesek – is megtalálhatják a tartós bérlet üzleti modelljében a számításukat. Habár a tartós bérlet díjszámítását több tényező határozza meg, a piacon mégis a jelenleg elérhető legköltséghatékonyabb lehetőség a cégautó fenntartására.
Így Ön vállalkozását nem terheli meg hitellel, és nem kényszerül forrásait tárgyi eszközökben tartani sem. Ehelyett a nettó bérleti díj 100%-ban költségként elszámolható, áfatartalma pedig visszaigényelhető a vonatkozó jogszabálynak megfelelően.
Megtakarítás, adóoptimalizálás: Mivel a bérlet összege az üzemeltetési díjat is tartalmazza, így a finanszírozáson túl ezekre is érvényes a költségleírás és áfa-visszaigénylés lehetősége.
Hitelképesség: a vállalkozása hitelképességét leíró mutatói akár javulhatnak is, ha igénybe veszi a tartós bérlet szolgáltatást.
Hogyan? A bérelt gépjármű a bérbeadó könyveiben kerül aktiválásra, így az Ön (mint bérlő) számára ez mérlegen kívüli tétel, így nem Önnek kell elszámolni az értékcsökkenést.
Egyszerű ügyintézés: Az autó üzemeltetésének minden feladata egy kézben összpontosul, vagyis az Easylease intézi a beszerzést, (esetleg a korábban használt autó beszámítását), a bérelt gépjármű forgalomba helyezését, a bejelentéseket, szervizelést, gumiabroncs cseréket, káresemények rendezését, de még a biztosításokat, adókat is a bérbeadó fizeti.
Hogyan? A bérelt gépjármű a bérbeadó könyveiben kerül aktiválásra, így az Ön (mint bérlő) számára ez mérlegen kívüli tétel, így nem Önnek kell elszámolni az értékcsökkenést.
Egyszerű ügyintézés: Az autó üzemeltetésének minden feladata egy kézben összpontosul, vagyis az Easylease intézi a beszerzést, (esetleg a korábban használt autó beszámítását), a bérelt gépjármű forgalomba helyezését, a bejelentéseket, szervizelést, gumiabroncs cseréket, káresemények rendezését, de még a biztosításokat, adókat is a bérbeadó fizeti.
Tervezhetőség, kockázatmentesség: A futamidő alatt a havidíj változatlan marad, a gépjármű üzemeltetésével kapcsolatos költségek így előre kalkulálhatók, azok egyenletesen oszlanak el. Ennek köszönhetően Önnek nem okozhat váratlan kiadásokat autója a tartós bérlet során.
Rugalmasság: A testre szabott szolgáltatáscsomagok révén Ön azt veszi igénybe a tartós bérlet keretei között, amire valóban szüksége van, illetve akár évente új autóba ülhet.
Átlátható könyvelés: A könyvelője is örülni fog ennek az üzleti modellnek, hiszen havonta mindössze egy számlát kap. Ráadásul az autó a cége könyveibe sem kerül be, ezért a bérleti díjat az igénybe vett szolgáltatások között, vagyis költségként számolhatja el.
Az Easylease tartós bérlet egy tökéletes megoldás, hogy Ön a legnagyobb kényelemben, gondok nélkül élvezhesse a vezetés adta örömöket.